Helybenhagyta a törvényszék a halálos balesetet okozó férfi büntetését

Helybenhagyta a törvényszék a halálos balesetet okozó férfi büntetését

 

 

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa a mai napon helybenhagyta  a közúti baleset okozásának vétsége miatt S. Z. vádlottal szemben elsőfokon kiszabott 2 év fogházbüntetést. A közúti járművezetéstől eltiltás mellékbüntetést 4 évről 3 évre csökkentette a törvényszék.

A törvényszék szóbeli ítélethirdetésén elhangzott indokolás szerint a vádlott 2016. június 30-án este Csenger külterületén közlekedett egy tehergépkocsival és a hozzá kapcsolt vontatmánnyal.

A vádlott balra kívánt bekanyarodni, de nem biztosított elsőbbséget a város felől egyenesen közlekedő két motorosnak, akik észlelve az előttük bekanyarodó teherautót, fékeztek, de az ütközést már nem tudták elkerülni. Az egyik motoros a teherautó jobb első kerekének, a másik a gépjármű hátsó részének ütközött.

A baleset következtében az egyik motoros, A. A. sértett olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik sértettnek több bordája és ágyéki csigolyája eltört, valamint a lépe leszakadt, amit az orvosi ellátás során el kellett távolítani, ezáltal maradandó fogyatékosságot szenvedett.

Az ítélet jogerős.

 

 

 

Nyíregyháza, 2018. január 4.

                                                                                               Dr. Toma Attila                                                                                                                sajtószóvivő