Pályaorientációs nap a Kisvárdai Járásbíróságon

 

A Nyitott Bíróság Program keretében ezen a héten két alkalommal is középiskolai tanulók jártak a Kisvárdai Járásbíróságon.

2018. március 6-án a Szent Bazil Görögkatolikus Szakközépiskola 25 diákja, míg március 8-án a Bessenyei György Gimnázium 30 diákja látogatott a bíróságra, ahol dr. Gégényné dr. Utasy Judit bírónő és dr. Göncz Noémi bírósági titkár tájékoztatta a hallgatóságot a bírósági szervezetről. Az előadók kitértek arra is, hogy a bíróságon dolgozók milyen munkakörökben tevékenykednek, illetve az egyes munkakörök milyen képzettséget igényelnek. A diákok megtekintették a tárgyalótermeket, a leíró irodát, a kezelőirodákat és a gyermekmeghallgató szobát is. Végül a pályaválasztás előtt álló tanulók egy büntetőügy „próbatárgyalásán” vettek részt, melynek során megismerkedtek az ítélkezés folyamatával, és a jogászi hivatásrendek konkrét tevékenységét.