Együttműködés a bíróság és a rendőrség között

 

Az évek óta tartó hatékony társszervi kapcsolat megerősítése érdekében megállapodást kötött a Nyíregyházi Törvényszék és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

A két szervezet vezetője – dr. Nyakó Zsuzsanna, a törvényszék elnöke és Farkas József, a megyei rendőrfőkapitány – 2019. október 7-én ünnepélyes keretek között írta alá a megállapodást. Az együttműködési megállapodás célja annak elősegítése, hogy a két szervezet az Alaptörvényben előírt feladataikat minél eredményesebben teljesítse a szakmai tapasztalatok megosztásával, rendszeres konzultációkkal, közös képzések és szakmai programok szervezésével. A megállapodás érinti a büntetőeljárás, a szabálysértési eljárás, valamint a büntetés-végrehajtás során elrendelt elővezetés és előállítás során felmerült költségek megtérítését, a bűnjelkezelést. Az együttműködés keretein belül a két szervezet kiemelt figyelmet fordít a távmeghallgató rendszer használatának a kiterjesztésére és a Nyitott Bíróság Programban való együttműködésre. Közös célként fogalmazták meg a bűnmegelőzés elősegítését és hatékonyságának a növelését.