Gyermekeket fenyegettek meg azért, hogy pénzhez jussanak letartóztatta a párt a bíróság

 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2020. május 21-én a zsarolás bűntette miatt indult eljárásban egy hónapra elrendelte egy fiatal pár letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint B.Z. gyanúsított az élettársa (P.Zs.I. gyanúsított) közterület felügyelőnek adták ki magukat és 2020. május 3-án egy nyíregyházi áruház mögötti területen 15 év alatti gyermekeket fenyegettek meg azzal, hogy rendőrségi eljárást indítanak ellenük, ha nem adnak nekik pénzt.

A sértett gyerekekben komoly félelmet keltett a fenyegetés, így átadták a náluk lévő, összesen 13.000 forint készpénzt.

Az egyik gyanúsított büntetlen előéletű. Párját korábban lopás vétsége miatt már elítélte a bíróság és jelenleg mindkettőjükkel szemben folyik másik büntetőeljárás is rablás bűntette miatt.

A gyanúsítottak állandó jövedelemmel nem rendelkeznek. Ezért feltehetően megélhetésüket újabb bűncselekmény elkövetéséből oldanák meg, így a bíróság szerint fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábon hagyásuk esetén újabb bűncselekményt követnének el vagy a hatóságok elől megszöknének, elrejtőznének.

Ezekre figyelemmel rendelte el a bíróság a letartóztatásukat.

A végzés nem végleges, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.