Elítélte a bíróság az autókat kavicsokkal és dinnyével dobáló fiatalokat  

 

A Mátészalkai Járásbíróság 2021. január 12-én társtettesként elkövetett közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás vétsége miatt mindkét vádlottat 1 év 10 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte. A bíróság K.J.D. II. rendű vádlottat emellett 10 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől is.  

Az ítéleti tényállás szerint I. rendű K.B. és II. rendű K.J.D. vádlottak 2018. augusztus 5. és 7. napjain kistehergépkocsival megjelentek az M3-as autópálya felüljárójánál, és onnan kaviccsal kezdték dobálni az alattuk közlekedő autókat. A kövekkel két gépjármű szélvédőjét is betörték, mellyel összesen 195.990 forint kárt okoztak.  

2018. augusztus 10-én a két fiatal ismét megjelent az autópálya ugyanazon részén, ahová ez alkalommal egy dinnyét vittek magukkal azért, hogy azzal dobálják meg az arra közlekedő autókat.  

A vádlottak a dinnyét feldarabolták és azt a felüljáróról egy kamion ponyvájára dobták. Ezt észlelték az arra közlekedő rendőrök és megpróbálták feltartóztatni a két férfit, azonban ők kistehergépkocsijukkal elmenekültek a helyszínről. Később a vajai otthonukban fogták el őket.

A bíróság II. rendű K.J.B. vádlottat azért tiltotta el a közúti járművezetéstől is, mert augusztus 5-én és 10-én a tulajdonában lévő és általa vezetett kistehergépkocsival mentek a helyszínre.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség tudomásul vette, de I. rendű vádlott és védője 3 nap gondolkodási időt tartott fenn jognyilatkozataik megtételére, míg II. rendű vádlott és védője fellebbezést jelentett be.  A jogerős döntést a Nyíregyházi Törvényszék fogja meghozni.