Márciusban folytatódik az emberölés bűntette miatt indult ügy a Nyíregyházi Törvényszéken

A Nyíregyházi Törvényszék 2022. január 13-án előkészítő ülést tartott a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt B.Z. vádlottal szemben indult büntetőeljárásban.

A vádirat szerint a férfi élettársi kapcsolatban élt a sértettel, azonban a sértett új viszonyt kezdeményezett és emiatt a férfi féltékenységből rendszeresen zaklatta, bántalmazta őt. 2021. május 31-én hajnali 1 óra körül a férfi hazament a Szabolcs megyei házukba és a kulcsra zárt ajtón kopogott. Amikor az asszony ajtót nyitott, a vádlott ütni kezdte, majd egy tapétavágó késsel több alkalommal testszerte megvágta, megszúrta az asszonyt. A bántalmazást hallva a lakásban tartózkodó gyermekük telefonon segítséget hívott, majd magához vett egy kést és édesanyja segítségére sietett. Amikor a vádlott meglátta a gyermeket, kikapta a kezéből a kést, megütötte majd az így megszerzett késsel a már földön fekvő sértettet több alkalommal megszúrta. A sértett a bántalmazás következtében a helyszínen elhalálozott. Időközben a helyszínre érkezett az elhunyt sértett édesapja, aki a szobába érve a földön fekvő lánya mellett találta a vádlottat. A vádlott ekkor a kezében lévő késsel többször hasba szúrta magát. Mikor az édesapa számon kérte a vádlottat, ő a késsel az idős férfi homloka felé vágott, aki ezután kimenekült a szobából.

A bántalmazás során a gyermek és az édesapa könnyeb sérüléseket szenvedett, de mindkét esetben fennállt a reális veszélye annak is, hogy súlyosabb – az édesapa vonatkozásában akár életveszélyes – sérülések keletezzenek, azok elmaradása csak a véletlenen múlt.

Az előkészítő ülésen a vádlott nem ismerte be bűnösségét, vallomásában előadta, hogy élettársával boldog párkapcsolatban éltek. Mikor a vádbeli napon hazaérkezett, az asszony váratlanul rátámadt, többször hasba szúrta őt, emiatt eszméletét vesztette és már csak a kórházban tért magához. Ezen túlmenően a történtekre nem emlékszik.

A bíróság 2022. március 29-én tart tárgyalást az ügyben, ahol a sértett tanúk kihallgatása várható.